Key Site

Visszatekintés

281739_315286711924212_325737243_n2014.

Érdekes év volt. Szerettem. Őszintén. De így lassan a végéhez érve, én is szeretnék visszanézni. Lássuk hát mi volt! A 2013-ból maradt el nem sírt könnyektől a változást ígérő előrébb vivő gondolatokig.

Tavaly azzal a gondolattal zártam az évet, hogy több dolgot veszítettem el, mint amit birtokoltam. Most azt mondom, többet kaptam, mint reméltem. Köszönöm mindazoknak, akik részévé váltak. Akik részemmé váltak.

A 2014-es bejegyzéseimből következnek részletek.

Azok, akiknek kevés idő adatik, már csak így járnak…Szirupként, készre gyártva kell adniuk önmagukat és elfogadni, mert az óra ketyeg…hagyni, hogy csömörük legyen a tömény, édes íztől, hogy aztán rosszabb napokon, egymás szirup kivonatát vízzel hígítva, megkapják a másik illúzióját. Mert vagy játszol, vagy veled játszanak. (Love story 6/8 – 2014.01.21.)

Nem maradok a fehér bábu a fehér mezőn. Nem olvadok be. Nem leszek az a lány, akivel randiztak egyszer. A fekete királynő leszek. Aki miatt hiányozni fog az elhagyott kis sakktáblád. A Nő, aki, nem tűri a mattot. (Love story 7/8 – 2014.01.31.)

Szagold, amit szakítottál. Az a bizonyos szag pedig igenis érezhető, ha közelebb hajolsz mielőtt letéped. A kérdés, hogy tudsz-e együtt élni vele. Azt hiszem, ha a párok tagjait évek múltán megkérdeznénk, hogy mi az, ami a leginkább zavarja őket a másikban, az megegyezne azzal, amit egy-két hét után válaszoltak volna ugyanerre a kérdésre. Mindenki érzi, hogy mik a sarkalatos pontok, amin áll vagy bukik az egész. Állj meg pillanatra és tedd fel a kérdést. Képes vagyok elviselni? Képes vagyok együtt élni vele? (Ki, mit szakított,… – 2014.03.07.)

Belle egy szörnyből faragott nemes lelkű ifjút, Jasmine pedig egy tolvajból varázsolt herceget. Csak tudod a valóságban a szörny vérbe fagyva, hátra sem nézve hagy az utcán, a tolvaj pedig eladja a szívedet. Az embernek meg lehet mondani a nyilvánvalót, fel lehet „vágni” a szemét, meg lehet mutatni, hogy nem jó irányba halad, hogy nem illik össze a párjával, de amíg a döntés nem a sajátja, addig nem fog azonosulni vele. Meg kell adni neki a szabad önálló választást. Vagy annak illúzióját. (Ki, mit szakított,… – 2014.03.07.)

Az emberi kapcsolatok két oldalasak. Oda-vissza van. Egyensúly van. Vagy nincs sehogy. Engem lehet, hogy kihasználnak, lehet, hogy vérig sértenek. De én meg hagyom, hogy kihasználjanak és engedem, hogy vérig sértsenek. Bármeddig jutunk, bármi történik, mindenhez legalább két fél kell. A felelősség ugyanakkora. Egy felnőttnek tisztában kell lennie vele, hogy amennyiben rosszul választott, kit illet a felelősség. Egy felnőttnek, bárhogy bántják meg, egyben kell látnia, hogy ez az ember, ugyanaz, akit egykor szeretni tudtam valami miatt, bármivel gázolt is belém. Egy felnőttnek meg kell értenie, hogy attól, hogy férfiként és nőként, már nem működünk együtt, apaként és anyaként örökké kénytelenek vagyunk. Mert már ott a kapocs. Az a kapocs, aki számára apa és anya mindörökké ugyanazt az embert jelenti majd. (Kis felnőtt? – 2014.05.05.)

Értsük meg végre, a magánélet szent. Olyasvalami, ami életben tartja/tarthatja azt a bizonyos tüzet. Aki függ tőlem, az egyszer, s mindenkorra nem lehet társ, és aki a társam, az nem függhet tőlem. Egy kapcsolat nem birtokviszony, nem függőség. (Mivel tesszük tönkre a kapcsolatainkat mi nők? – megszólal a férfi – 2014.05.06.)

Nem, nem, ahhoz nem kell erő, hogy kontrolláld az érzelmeid. Ahhoz kell erő, hogy átengedd magadon, hogy felvállald. Nézd, ez vagyok, nézd, ilyen két pólust egyszerre érezni. Ahhoz kell erő, hogy az ezek nyomán megjelenő cselekedeteid ne férjenek át a rácson. Ahhoz kell erő, hogy a fogaid megszűrjék a szavaid. Ahhoz kell erő, hogy tudj nemet mondani. (S.T.R.O.N.G. – 2014.05.12.)

Mindenki védi magát valahogy egy újabb sérüléstől. Az már más kérdés, hogy inkább a probléma forrását kellene rendezni, ugyanis amíg az ott van, mindenki védekezhet, ahogy akar, bevonzza az újabb csalódást. (Mivel teszik tönkre a kapcsolataikat a férfiak? – megszólal a nő – 2014.05.13.)

Akkor lesz valaki felnőtt, amikor a saját érzéseit képes felismerni és azt meg is tudja fogalmazni. Lehet valaki bármennyire intelligens, lehet zseniális értékrendje, összerendezett világképe, mindegy, hogy 11, vagy 41, amíg nem képes felismerni a benne zajló folyamatokat és kimondani, hogy ez düh, ez szeretet, ez csalódottság, ez pedig öröm, addig bizony nem felnőtt. (Érzelemkorcsok – 2014.06.01.)

Olyan, mintha csak egy festményben élnél. Összefolynak a melletted elhaladó emberek. Néhányan időznek előtted, néhányan megcsodálnak, néhányan összezavarodnak, néhányan undorral fordítanak hátat és persze mindig akad néhány közönyös. De a festmény ettől még festmény marad. A kép nem változik, az ábrázolt jelenet állandó, mindegy, hogy milyen reakciókat vált ki. Keretbe záródtam. (Szivárványfolyam – 2014.06.26.)

Mindig van új, mindig van másik, mindig van lehetőség. Baromi sok gyötrelmes jelen után, nyílik az út a jövő felé. Oda, ahová újra, minden mozog. Oda, ahol újra léteznek színek. És oda, ahol újra képes vagy önmagad kényszerítése nélkül lélegezni. De a romok megmaradnak. A szerelem megmarad. Mindig ott lesznek. Ha össze akarsz törni, oda bármikor elmehetsz. (Modern tündérmese –2014.07.29.)

Ahogy hajnal 3 körül ép szívvel és lélekkel buszra kerültem, egy szó kattogott a fejemben. Kapaszkodó. Ez lettem, voltam, lehettem volna és vagyok nektek. Fék, kötél, kapocs. És vágytok erre a mondatra; „Ne menj el!”. Nem mintha ettől maradnátok, csak az érzés, hogy számít. Hogy valakinek számít. (Hókirálynő – 2014.09.14.)

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a negatív élmények és érzések generálják a változást. Miért tanul meg hasra fordulni egy kisbaba? Miért tanul meg pozíciót, vagy később helyet változtatni? Miért szólal meg? – Mert ráébred, hogy szülei nem omnipotensek, nem gondolatolvasók, rájön, hogy az ő akarata különálló, rájön, hogy ezt nem tudja átadni, ez frusztrálja és megoldást keres. Frusztráció. Szóval diszkomfort érzet. A változás mozgatórugója. Nézz tükörbe, szedd össze a bátorságod, keresd a diszkomfortot és törd ki a kalitkát. (A kisfiú, aki nem akart felnőni – the Peter Pan story – 2014.10.03.)

Én nem félek a haláltól. Én attól félek, ami addig következhet az életben. Attól félek, hogy elhagynak, hogy összetörnek, hogy magányos leszek, hogy nem vagyok szerethető, hogy nem vigyáznak rám annyira, amennyire megérdemelném. A halál csak egy ajtó, és én nem láttam még ajtót, ami a semmibe vezet. (Veszteségélmény és gyászfeldolgozás a valóságban – 2014.10.09.)

Kudarcot csak akkor élhetek át, ha elvárásaim vannak valami felé. Ha manipulálni akarok. És ez már önmagában kudarc. Nincsenek kudarcaim. És ki is van zárva, hogy valaha is legyenek. Az örök másik felé, feléd, nem fordulok elvárásokkal. Sem a tanácsadásban, sem emberként. Csak elfogadlak. Nem kívánlak változtatni, légy te, ha ez akarsz te lenni. Én pedig én leszek, anélkül, hogy az általad választott te meghatározna. Ha menni akarsz, menj, vagy maradj, ha szeretnél, tégy úgy, ahogy jónak látod, nem akarlak befolyásolni. Elfogadlak. (Kudarc? – 2014.11.03.)

A saját életében a legnagyobb szakember sem több, mint egyszerű laikus. (Szavak mögötti emberek és emberek mögötti érzések – 2014.11.05.)

Újra és újra ugyanabba az útkereszteződésbe érkezve pedig legközelebb talán másfelé kell venni az irányt, ha haladni is akarsz, nem csak körbe-körbe járni. Ha egy viselkedési mód egyszer nem oldja meg a problémát, akkor talán ideje felismerni, hogy legközelebb sem lesz jó kulcs abban a bizonyos zárban. Aztán mégis ugyanúgy erőlködünk, észre sem véve, hogy bár a helyzet más és más lehet, a mögötte lévő dinamika mindig csak ugyanarról szól. Rólunk, és arról a konfliktusról, amit nem rendezünk, nem oldunk meg, csak lenyomunk. És ahogy minduntalan ugyanúgy kapálózunk, csak egyre jobban szorul a hurok… (19-re lapot húzni… – 2014.11.07.)

Ha szüleid nem fogadod el, vajon lehetsz-e békében önmagaddal? És ha nem, elfogadhatod-e társadat? A nő, aki leértékeli édesanyját, a saját nőiességét utasítja el és belül kislány marad. Ha édesapját értékeli le, fel fog-e tudni nézni bárkire, aki a férfiasságot képviseli? A férfi, aki leértékeli apját, lélekben kisfiú marad. Az pedig, aki anyját, nem fogja tisztelni a nőket. (Szüleink tükörképe, mi – 2014.11.09.)

Elképzelésem sincs, milyen lenne nélküled. Fogalmam sincs mi lenne, ha nem lehetnének közös szüleink. Köszönöm, hogy a barátnőd lehetek. 20 éve ismerlek. 20 éve szeretlek. (Isten éltessen sokáig Laura! – 2014.11.18.)

Szeretlek annak, aki lehetnél. Szeretlek annak, aki leszel. De pontosan annak is szeretlek, aki vagy. Ettől még tudok haragudni. Csak közben nem felejtem el, hogy… hogy egyszerűen csak szeretlek, mert szeretem, hogy tudlak szeretni. (Szeress, mert megteheted! – 2014.11.20.)

Magamból adnék. Boldogan adnám oda örökbe a lelkem, mindenem, ami fontos, amiért küzdöttem, vagy szenvedtem, még akkor is, ha én továbbra sem számítanék. Csak érte. Csak hogy ő,… Csak hogy ő éljen. Csak hogy ő boldog legyen. És tudom, hogy így lesz. Mit számít nekem, ha nem velem? Ettől pedig valahogy boldog lettem. Valamit megértettem. Ez minden eddigi szenvedést jelentéktelenné tett. Mert rájöttem, hogy nem számít mit teszel velem, nem számít hányszor állok lesújtva, összetörve, elhagyva, hányszor ébredem, vagy alszom el, könnyek közt gyötrődve, hányszor kell álarc mögé bújnom, vagy a robotpilóta irányítására bízni magam, semmi nem számít. Csak te. És hogy te boldog lehess. Ha nélkülem és beleroppanok, akkor úgy. Ha nem érdemled meg, akkor úgy. Ha nem akarod megengedni, akkor úgy. Lényegtelen. (Szerelem – 2014.11.27.)

Közel 300 új kedvelőt köszönthetett idén a Key Site facebook oldala, amit mindenkinek nagyon köszönök!

DSC_1119-001

Így az új év kapujában sok mindennel kell még szembe néznem, de bátorsággal és bizakodva állok eléjük és bontok pezsgőt rájuk, mert tudom, hogy minden egy irányba visz. A cél felé. Magamhoz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!