Key Site

Kontraszt

Könyörgöm, hagyd abba! Fáj, nem fogod fel? Fejezd be, kérlek. Ennek már nyoma marad. Bekékül. – De felszakad a bőr és kicsordul a vérem. Nem hallod a kiáltásaim?

Sebek és hegek, amik soha nem fognak látszani kifelé. Belül marad. – Gondolod? – Ha belilul a lelked és a szavak fojtogatásának kéznyoma ég rá a nyakadra, azt senki nem bünteti. Mindenki tudja, hogy ezért nem csukhatják le. Pedig feljelentenélek, de mivel bizonyítom a bűnösséged? Vagy akár a sajátom… Mert az vagyok, ugye? Hisz engedtem, hogy megtörténjen. „Hagyod, hogy valamit megtegyenek veled, akaratod ellenére. – Ismerős ez az érzés korábbról?”

Annyit tudok tenni, hogy összeomlok. Nyilván abban bízva, hogy megsajnálsz. Sírva fakadok, becsapom az ajtót, összeroppantom a poharat, meg akarok semmisülni, de az imáim most sem találnak meghallgatásra. Meglep, hogy nem nézek rád?

Sokáig nem akartam beismerni magamnak. Szavakkal, vagy ütés árán, a bántalmazás, az bántalmazás. És nem az a baj, hogy felrepedt a szívem. Hanem, hogy mostanra, ha simogatni próbálják is belehalok a fájdalomba.

Megint ez a tiszta lap téma. Bár tudnék adni. De ehelyett, csak nyílt sebek vannak ragtapasszal védve.

A szerelem az, hogy Téged teszlek az első helyre, bármi is történjen.

enhanced-16566-1457204708-2

„Azért nem leszek veled ma sem, mert te holnap reggel úgyis itt leszel.”

A szerelem az, hogy alkalmazkodunk egymás életmódjához.

houlove5

„Nehogy már nekem meg kelljen beszélnem veled, mit csinálok! Én szabadságra vágyom.”

A szerelem az, hogy megtanuljuk szeretni, ami a másiknak fontos.

love-story-andrew-hou-11

„Segíteni? Most biztos nem érek rá, ma kimenőm van, fiúest.”

A szerelem az, hogy egymás feszültség-levezetőivé válunk.

love-story-andrew-hou-23

„Hallod rád nézek és elmegy a kedvem az élettől is.”

Ez csak kontraszt. A kontraszt pedig mindennek jól áll. Nem értesz egyet?

De nem az fáj, hogy erre rádöbbensz, hanem az, hogy pillanatok alatt világossá válik ezek után, hogy szerettek-e valaha igazán.

Nézem, és pontosan tudom, mit akarok. Azt, amit ad és adhat. Csodálom, ahogy csak átkarol, mikor épp összeomlok. Vagy csak szavak nélkül ül mellettem, figyeli a könnyeim, melyekről nagyon jól érzi, hogy nem neki szólnak, de biztosít róla, hogy ott van.

És tudom, bár sosem késő újra elkezdeni, hogy hagyjam, hogy végigsimítsd a lelkem, amikor az is fáj, ha megérinted?

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!