Olyan régen írtam, se idő, se energia és most azt sem tudom honnan is kezdjem.
Korábban emlegetett lesz-nemlesz kapcsolatom, hosszú várakozás után egyszer csak megkeresett msnen. Az mondjuk túlzás, hogy megkeresett, rám írt. A beszélgetésünkből kiderült, amit már eddig is tudtam. A kötöttségekhez nincs kedve. Az ő megfogalmazásában fél tőle. Elhagyta a barátnője, összetört a szíve és félti. Kicsit hiszem is, meg nem is… 😀 Ez jelenleg jó duma arra, hogy köszi szépen, nem akarok én senkit, remekül megvagyok egyedül, szabadon, stb. Másrészről meg valahogy igaznak tűnik az egész. Úgy érzem még mindig össze van törve, valószínüleg ritkán lesz szerelmes, de akkor nagyon. 🙂 Nem mellesleg van valami, ami ijesztően megfogta bennem, ami azért legyezgeti az egom. 🙂 Ezt egyébként nem nagyon mondja ki, vagyis már mondta vagy kétszer, de inkább csak érzem azon, ahogy viselkedik. Pl. spontán elkezd simogatni, vagy puszilgatni és mikor rájön hogy mit csinál és nem érti, hogy miért, hirtelen abbahagyja, néha még el is fordul, stb. 🙂 És mondjuk kitől kellene jobban félnie, mint pont tőlem? – Alig ismer és vonzódik hozzám, bár nem akar; nem tudja megfogalmazni, mi fogta meg bennem annyira, hogy nem akar megbántani; szeret velem lenni; és ráadásul pont egy olyan lány vagyok, aki szintén nagy hullámvölgyön van/vagy talán még mindig nincs túl, nem tudja szerelmes vagyok-e még az előzőbe… sorolhatnám még, de most a lényeg nem is ez. Hanem az, hogy kimondta, amire már rájöttem, komoly nem, de a szex az azért jó lenne. Persze ezt nem így fogalmazta meg. Idéznem kellene a beszélgetésből, hogy ez átmenjen.
“-tudod…….én meg azért,mert nem akarlak bántani……félnék hogyha megtörténne,akkor…
– te nem érdemled meg,mert kedves lány vagy….
– de ha csak két fiatal jól érezné magát,akkr miért ne….
– egyszer vagy fiatal
– de tudom hogy te érzékeny lány vagy……..”
Ezt ő írta, én pedig szimplán közöltem, hogy többre tartom magam. És tényleg. 🙂 Bár azt állítja, hogy ő is ezt fogalmazta meg ezekkel a sorokkal. A lényeg annyi, hogy bár felbosszantott a dolog, nem ez volt félelmetes, hanem hogy gondolkozni kezdtem rajta. Mármint azon, hogy miért ne, hiszen fiatal vagyok és a többi. Valahogy mindig ott lyukadtam ki, hogy én akkor is értékesebb vagyok, tetszik, vagy sem. Aztán jöttek azok a szép kis filmes gondolatok, hogy jajj de hát, ha lefeküdnénk, rájönne, hogy mégjobban vonzódik hozzám, egyre többet keresne és végül még belém is szeretne… 😀 Nekem meg nyilván az egész nem jelentene semmit (na persze – pont nekem). 🙂 Ha valaki látta már a Spanom csaja című filmet, lehet megérti mire gondolok. Annyi sok amerikai szart tömünk magunkba, hogy még bennem is felmerült ez a gondolat. 😀 Szépen fel is dolgoztam magamban, hogy már tényleg nem vagyok normális és két cigi után azt is bemeséltem magamnak, hogy nemhogy nem tündérmese az életem, még csak nem is hollywoodi film. 🙂 Szóval megbeszéltem magammal, hogy végleg hanyagolom a témát, vele kapcsolatban. Aztán nem történt semmi, bár lemondtam a vele kapcsolatos reményeimről…:D Ez szándékszerűen irónikus próbál lenni. 🙂 Rájöttem, hogy túlzottan vonzott a dolog, mert a kiugrást, a kapaszkodót láttam benne, a kilátástalan szerelmi bánatomra nézve.
Két nap múlva, újra megkeresett. Találkozni akart, csak úgy. Gondoltam, én ráérek, a törődést is roppant mód igénylem, szóval elmegyek. Marha jó volt. 🙂 Nem volt bennem ez a megfelelni vágyás, sem pedig a megragadni az egyetlen esélyt érzés. Szóval tudtam spontán lenni, meg olyan, amilyen vagyok. Ez olyannyira bejött, hogy mégkevésbbé tudott tőlem “elválni”. Már majdnem elaludt, sőt egyszer el is aludt [:)] de közölte, hogy ő nem megy, mert jó velem lenni és maradni akar és,és,és… 🙂 Még olyat is mondott, hogy szívesen aludna velem, csak úgy minden nélkül. Elmagyarázta, hogy valójában azért nem keresett úgy 4 héten keresztül, mert tényleg nem biztos abban, hogy készen áll erre, vagy hogy én nem bántom-e meg őt és ő nem akar engem. Szépen elmeséltem neki, hogy a játék lényege a fájdalom és olyan nincs, hogy nem bántjuk egymást. Nekem esett legalább olyan rosszul, hogy felszívódott, mint ha bolondít egy hónapig, aztán hirtelen közli, hogy boccs, mégse. Mert így nem mondott semmit, csak eltűnt. Aztán az is elég rossz, csak a kettő másfajta fájdalom. Ez így elég zagyva, de ott el tudtam mondani. A lényeg még mindig nem ez. 🙂 Hanem, hogy már sikerült észrevennem, felfognom, hogy közel nem olyan tökéletes, okos, szép, kedves, aranyos, jó természetű, mint amennyire idealizáltam magamban, mikor kapaszkodóként láttam. Egész odáig eljutottam, hogy valószínűleg egy kapcsolaton belül még kifejezetten idegesítene is, egy-két tulajdonsága…
De én ilyen buta, csakazértis meg csakazértse lány vagyok…mindenképpen el akarom érni, hogy komolyan vegyen és komolyan akarjon. Ezzel, nos, csak az a probléma, hogyha nekem ilyen gondolataim támadnak, akkor nemhogy kivitelezem, de mire elérem, addigra nekem már nem igazán jelent semmit a dolog és ha ez itt is így lesz, akkor tényleg úgy jár, amitől fél, hogy összetöröm.
Főleg, hogy hétköznap nem nagyon ismerem be senkinek, de nem vagyok én jól, csak azt hiszem… még mindig nagyon meg vagyok zuhanva, az emlékek nem hagynak el. Főleg, mert nem is engedem… :S
A kérdés így nyitva marad és meglátjuk keres-e még valamikor, és ha igen, akkor 5 héten belül-e… 😀