Bálban voltam a hétvégén. Báli szezonban ez mondjuk annyira nem is meglepő. 🙂 Jól éreztük magunkat, szép nagy társasággal összegyültünk, végül mindenki külön helyeken volt körülbelül, de szerintem remek volt a hangulat. 🙂 Egészen addig, amíg valaki teljesen el nem rontotta. Az volt megbeszélve, hogy a húgom barátnője nálunk alszik. Igen furcsa lány, effelől eddig sem kételkedtem, hiszen már néhányszor összeveszett a tesómmal, mégpedig úgy, hogy ilyen önkényes módon se szó, se beszéd, megharagudott rá, aztán hozzá sem szólt, vagy éppen idegesítette, vagy “szépeket” mondott róla, ahogy ez egy jó barátnőhöz illik végülis. Pár nap elteltével, meggondolja a dolgot, szánja, bánja, elnézést kér, sajnáltatja magát egy darabig és így megy ez minden áldott alkalommal. Húgom végülis mindig megbocsát és megy minden úgy, mintha semmi nem történt volna. Ez így persze rendjén is van, a barátok összevesznek, kibékülnek, természetes. De, hogy ezt hetente el kell játszani, az már ijesztő. Egyébként bizonyosan nagyon aranyos és kedves lány, amikor normális. De egy ember nem engedhet meg magának szerintem ilyen hangulatingadozásos kirohanásokat, vagy ha megengedi, akkor ne lepődjön meg rajta, hogyha a végén egyedül marad.
Tehát úgy volt, hogy jön hozzán, vittem volna haza, habár 4 személyes az autó, bevállaltam volna, hogy elviszem (5-en lettünk volna), mert a testvérem barátnője az én barátnőm is, és mert összességében kedves lánynak hittem. Aztán hajnalban 02:00 tájt, már látszott rajta, hogy fúj a tesómra és a világra is, hiszen nyilvánvalóan ilyenkor mindenki hibás és nem normális, csak ő tökéletes és elhagyatott és szerencsétlen földönfekvő, akibe mindenki belerúg. De nem mondja ám meg, hogy mi a baja. Nem megy oda hozzád megbeszélni a gondjait, mint minden normális ember, nem mondja bele a szemedbe, abba bizony letörhetne a nyelve, szóval elvárja, hogy lássál bele az agyába és találd ki, hogy neki mi lenne a jó, sőt viselkedj is úgy, ahogy ő azt szeretné. A lényeg az, hogy csak a jó Isten tudja miért, megharagudott valamiért és közölte, hogy nem jön velünk haza, mert a keresztapjánál alszik. Az egy dolog, hogy csak egy óvodás csinál ilyet, mert azt azért beláthatjuk, hogy ha egész héten tervezzük, hogy elmegyünk valahová aludni, 2 napra, akkor nem hajnal 03:00-kor jelentjük be, hogy úú bocsi, mégsem megyünk, de ezen kívül az alap bunkóságon kívül, még le is tagadta a dolgot. Odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy miért is nem szándékozik hazajönni. Először úgy tett, mint aki észre sem vesz, aztán meg úgy beszélt velem, mint a kutyájával. Pedig én végképp nem tudom mit ártottam neki… és különben is, egy 15 éves, mióta engedheti meg magának, hogy így beszéljen egy 20 évessel, akivel kb. másodszor kommunikál? Mert az én értelmezésemben semmióta. Közölte, hogy ő azért nem jön, mert a keresztapja igazából most hívta fel (hajnalban!), hogy mégsem engedi el hozzánk. Leállhattam volna vitatkozni, de nem kezdtem el, mert aki így tud és mer hazudni, az meg sem érdemli. Még csak a szemembe sem nézett, miközben beszélt velem. Szóval közöltem, hogy sajnálom és otthagytam. Még volt képe azt is mondani, hogy ő is sajnálja… :S:S
A problémám valójában az, hogy nem tudom még mindig, hogy mit képzel magáról egy ilyen lány. Egy hétig készül az érkezésére a húgom, már alig várta és végülis én is. Nem beszélve édesanyámról, aki tiszta ágyneműt húzott, kihúzta a vendégágyat, átrendezte a nappalit, és jobban befűtött mint valaha, hogy nehogy megfázzon az a kislány, aki hozzánk jön vendégségbe. Sőt többféle ebédet is főzött, mint máskor, hogy biztos legyen a kiscsajnak kedvére való. És ezt tudva, még most is a szívem szakad meg, hogy készülünk, várunk valakit és egy ilyen kis nem tudom minek nevezzem csaj, magasról tesz az egészre, mert azt hiszi, a világ körülötte forog és ő bárkit megbánthat és bármit felrúghat. Határozottan egoista. Nem törődve azzal, hogy úgy készültek rá, mint egy királykisasszonyra. A normális ember, még ha meg is haragszik, ilyen esetben azért felerőlteti a jópofát és elmegy vendégségbe, mert tudja, hogy nem teheti meg, hogy az utolsó pillanatban lemond mindent. Igen, ezek a normális emberek. Az énközpontúak világa másvilág. Ők mindent megtehetnek.
Lehet, hogy ez csak engem bosszant fel ennyire, de engem borzasztó módon. Mert a szívem összefacsarodik, ha a családomra gondolok és arra, hogy mi mindenkire ennyire kedvesen gondolunk, mindenkit vendégszeretettel várunk, csakhogy van, aki nem érdemli meg, mert van, aki erre magasról tesz és ha kell 15 ember estéjét rontja el, mert ő, Ő és Ő ugyebár megtehet mindent.
A tesómmal bizonyára kibékülnek majd. Haragudni én sem fogok, mert nem. Viszont annyi biztos, hogy velem ne próbáljon meg többet haverkodni, mert nekem egy csalódás is elég, van, aki nem képes változni…