Emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, órákig tudtam arról elmélkedni, hogy milyen különleges az élet, az ember, a világ, amiben élünk. Mielőtt lefeküdtem aludni, végiggondoltam a napomat és minden este azzal a gondolattal feküdtem le, hogy különlegesek vagyunk. Mindannyian. A plafont nézve, végiggondoltam, hogy vagyok én, a szüleim, a kishúgom és rengeteg más ember a világon, akik milliónyi dolgot, jelenséget, teljesen egyformán észlelünk, dolgozunk fel, úgy, hogy mindig lesz legalább egy valami, amit mindannyian máshogy látunk. Saját magunk, saját létezésünk. Persze, most mondhatod, hogy ezer más dolgot is máshogy látunk, ugyanis ami a kishercegnek, a saját rózsája, az nekem csak egy rózsa. De a lényeg a SAJÁT-on van. Minden, amit bevonunk a saját énünkbe, minden, ami részünkké válik, szükségképpen mást jelent nekünk. Mégis, így saját magunkhoz tartozóvá, ha úgy tetszik saját magunkká tesszük, azaz végtére is az az egy dolog, amit mind máshogyan látunk, mi magunk vagyunk. Innen tekintve vissza, csodálom akkori önmagam. Ez a felismerés annyira boldoggá tudott tenni, hogy minden éjjel jó érzéssel feküdtem és reménnyel telve ébredtem. Lelkesedtem. Ezzel szemben, most itt ülök, nézem a falat és az a kérdés motoszkál a fejemben, hogy mikor történt? Hol volt az a pont, ahol elfelejtettem lelkesedni? Lelkesedni a legalapvetőbb dolog a létezés miatt. Mégis hogy a fenébe lelkesedhetnék egy másik életért, ha a sajátomért sem tudok?Persze van még olyan pillanat, hogy rácsodálkozom a világra, az élet olyan egyedi igazságosságára és az emberi természet minden különlegességére, de csak egy lány lettem, aki gyakran azon aggódik, hogy beolvad, hogy középszerű és senkinek nem tűnik fel, hogy valamiben különleges lehet, talán még saját magának sem.
Valahol, félúton elveszett a gyerek. A gyerek, akinek nem kellettek nagy csodák, hogy meglássa azt, ami a világon a legnagyobb csoda, hogy élsz. A gyerek, akinek feltűnt, hogy a világ színes és bár te csak egy szín vagy, mégsem kell magenta színűnek lenned ahhoz, hogy egyedi, és megismételhetetlen légy.
Ki mondta, hogy nem vagyok érdekes? 🙂 Különlegesebb már nem is lehetnék 😀
Egyre érdekesebb olvasnivalókat találok nálad, ami a többi programom rovására megy… Még, hogy nem vagy egyedi, érdekes… 😛