Isten éltessen sokáig Laura! <3

Nem, nem az a fura, hogy 20 éves lettél. Az a fura, hogy én ezek szerint hamarosan 25…Pedig esküszöm neked, tegnap volt, amikor a jó öreg nyíregyi esztékában, egy jó öreg tévén újszülöttekről képeket vetítve próbálták bemesélni nekem, hogy az egyik fekete-fehér baba a testvérem. Mondjuk máskülönben, azt csak utólag mondták el, hogy különböző gyerekeket mutogattak, nekem mind egyformán lehettél volna Te. Fogtam apukám kezét és a kórház háta mögé sétáltunk egy ablak elé, ahol a nyakába ültetett, az én anyukám pedig egy icipici babát emelt az ablakba, aki még csak vissza sem integetett. Az ÉN apukám és az ÉN anyukám közös lett. Közös egy babával, akivel még beszélni sem lehetett. Nekem nem ezt ígérték! Nekem azt mondták, ha lesz egy testvérem, nem kell többet egyedül lenni. Azt mondták nem kell többet felnőttekkel játszani, mert ő majd játszik velem. Azt mondták, neki majd mindent elmondhatok. Azt meg elfelejtették közölni, hogy nem fogja érteni. Kérem vissza a pénzemet. Pedig milyen lelkesen ugráltam a suli előtti gólyafészek alatt májustól augusztusig, hogy márpedig én kistestvért kérek…elrontották. Nem értették. Rossz csomagot kaptam…

Aztán hazahoztak a kórházból. Úgy be voltál bugyolálva, hogy az ÉN anyukám,…a mi anyukánk is alig talált meg. Ilyen hülyeséget, novemberben megszületni…Neked meg volt képed aludni! Az első személyes találkozásunk lett volna és te húztad a lóbőrt. Hát mondhatom, tettél a fejemre. Nekem meg csendben kellett lenni, nehogy felébredj. Még az ajtódat is bezárták előttem. De én köszönni akartam! Meg beszélgetni! Meg játszani! Vagy legalább az ölembe venni…úgyhogy bementem. A pici kezed kilógott a kiságy rácsain. Én pedig megsimogattam. Egyszer, kétszer, háromszooor, Te meg még mindig nem ébredtél fel, úgyhogy jól meg is ráztam. Aztán te sírtál, én meg jól kikaptam. – Ha az első élményem kérdezed.

Évekig laktunk egy szobában, és én nem sok mindenre emlékszem. Arra viszont igen, hogy nemcsak, hogy megtanultál beszélni, de az oviban gyorsan el is mesélted az óvó nénidnek ki a szerelmem. Cserébe én meg nem szóltam hozzád vagy egy napig. 🙂 Ott és akkor megfogadtad, hogy ha hajlandó vagyok megbocsátani soha többé, senkinek egy szót sem… Hát megbocsátottam. És azóta is áll a fal, mindkét oldalon, mindenki más előtt, bármiről van szó. A legjobb és legmegbízhatóbb barátnőm lettél – még akkor is, amikor épp ki nem állhatlak.

20 éve ismerlek. Én Barbieztam veled először. Én törtem be kis híján a fejed. Én ejtettelek foggal a küszöbre. De én voltam ott akkor is, mikor partner kellett, hogy soha többé ne kapj egyedül ki.

Fényképek következnek.

Emlékszem, ahogy a bekötött kis kezed simogattam, amit megégetett a vasaló.

Emlékszem, ahogy folyton alkukat kötöttem veled, hogy Barbiezok veled, ha te cserébe játszol velem barátnőset.

Emlékszem, hogy játékból együtt jártunk moziba, bulizni, pasizni és egészséges cigit szívtunk.

Emlékszem, hogy sosem akartál te a fiú Barbieval ( 😀 ) lenni, de mégis mindig te voltál.

Emlékszem, ahogy a legmenőbb aerobik Barbiemnak kitörted a lábát, már karácsonykor, amikor megkaptam.

Emlékszem, hogy apa megragasztotta és emlékszem, ahogy kitörted újra. De biztonság kedvéért már a nyakát is.

Emlékszem, hogy neked, valahogy minden szülinapodon két tortád volt, míg nekem mindig csak egy.

…és te még azt az egyet is kinézted a számból.

Emlékszem, hogy a ragasztós fülbevalókat, amiket 20-as csomagban kaptam, mindig milyen kínnal és milyen lelkiismeretesen feleztem meg veled.

Emlékszem a pénteki együtt alvásokra a kihúzhatós ágyon.

Emlékszem a legnagyobb szilveszteri bulikra a szobámban, ropival, koktélokkal (fanta-cola összeborogatva), hupikék törpikék kazettákra tombolva és temperával színezett izzókkal kivilágítva. (De nem emlékszem a mostani, közös szilveszterünkre… 🙂 )

Emlékszem a maminál töltött nyaralásokra, ahogy a több méteres magasságokban lévő konténerekben bunkereket rendeztünk be (mostani fejjel komoly életveszélybe sodorva gyakran magunkat,) és emlékszem, ahogy tengeri csutkákat dobáltunk az utcára.

Emlékszem, ahogy mindig a legnagyobb ünnepeken balhéztunk össze a legjobban.

Emlékszem, ahogy összehoztalak az „első” barátoddal. (…igen, most lenne itt az ideje viszonozni 😛 )

Emlékszem az első közös bulinkra és emlékszem, hogy azóta már néhányra nem. 🙂

Emlékszem, hogy mennyit kocsiztunk és mentünk végig kettessel a falun.

Emlékszem mikor először berúgtál.

Emlékszem milyen borzasztó nehéz tini-korod volt és hogy micsoda önértékelési nehézségeid voltak.

Emlékszem, hogy én szúrtam át a füled. 🙂

Emlékszem az április 30-i együttnemalvásokra és májusfa várásokra, amikor rendszerint nem kaptunk semmit. 🙂

Emlékszem, amikor „K: –Szerintem mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.” „L: –Cseszd meg, akkor én 40 vagyok. Vagy 6 éve.”

Emlékszem az összes közös Twilight mozira.

Emlékszem a közös debreceni bulikra.

Emlékszem az ördögi tervre, ami életünk egyik legnagyobb felelőtlensége volt.

Emlékszem a nyíregyi bulira, ahol csak mi ketten voltunk.

Emlékszem rá, ahogy mindig ott vagy, ha összetörik a szívem.

Emlékszem minden alkalomra, amikor jó dolgunkban nem tudtuk mit kezdjünk a hajunkkal.

Emlékszem mind a két alkalomra, amikor magadtól megpusziltál. 😛

Emlékszem a közös nyaralásokra.

Emlékszem a “majd mi ketten együtt eltáncolunk” lagzikra.

Emlékszem a legindokolatlanabb estéinkre…

…és emlékszem a legindokolatlanabb FB bejegyzéseinkre is.

Jaaa, majd el felejtettem. Emlékszem, ahogy arról fogsz mesélni majd, milyen volt a karácsonyi vásár Bécsben 🙂

Elképzelésem sincs, milyen lenne nélküled. Fogalmam sincs mi lenne, ha nem lehetnének közös szüleink. Köszönöm, hogy a barátnőd lehetek.

20 éve ismerlek.

20 éve szeretlek.