Kísérlet

Nézi a férfit. Percek óta csak bámulja. A nő hitt benne, hogy menni fog. – Tényleg elhitte, hogy most sikerülhet. De persze amikor kellene, nem jön. Nem tudja irányítani.

Nézi a férfit, ahogy az ágyon fekszik, látja, ahogy mozog a szája, de hosszú percek óta nem hallja őt. Karnyújtásnyira van tőle ugyan, de fényévekre érzi magát. Igyekszik folyamatosan a szeme előtt tartani a célt. „Beszélj úgy, mintha bármit érezhetnél, mondhatnál, tehetnél következmények nélkül! Az hagyja el a szádat, amit igazán szeretnél!” Érintésért jött. Pofonért, vagy simogatásért, nem számít. Válaszokért jött. Olyan válaszokért, amik nem létező kérdésekre felelnek. Reakcióért jött. Saját magára. Sajnos anélkül nem találja helyét a kis kusza világában. Hallania kell! Meg kell mondania végre hová tartozik!

Nézi a férfit és ráébred, hogy a válaszoktól való félelme még mindig erősebb, mint az elhatározás, így visszanyeli a kérdőjeleket, azok azonban egyesével akadnak meg a torkán. Fuldoklik. Nincs reakció. Az őszinte, nyílt mondatok, nem férnek át a kérdések torlaszán. A szemei felé keresnek utat. A szavak, ahogy egyesével cseppfolyósodnak, újabb és újabb szilánkokat fúrnak a szívébe. Fátyolos szemmel szuggerálja a férfit és azt reméli, hogy a tekintete, ahogy korábban már oly sokszor, megszólal helyette. Nincs reakció.

Nézi a férfit és ráébred, szétszaggatja a belső feszültség – meg kell szólalnia. A saját érdekében. Nagy levegő. „Oda mehetek?” – Nincs reakció. Nincs levegő. Kettéhasad belül. „Válaszolj már! Oda mehetek?” – Nincs reakció. A szemei, a torka, a kérdőjelek, a szíve, minden lángra kap. A nőben a megelevenedett pokol tombol, míg az ördög, kívül rekedve gúnyosan mosolyog rá.

Nézi a férfit és ráébred, hogy az kísérletezik. A helyzettel, a reakciókkal, a határokkal, a mondatokkal, az idővel, a rohadt életbe is, VELE! – Egy utolsó kísérleti patkánnyá alacsonyodott.

Nézi a férfit, majd utolsó erejével feláll a székből és hozzá bújik. Átölelteti magát. – Vagy talán ez a felismerés előtt történt? Innen kívülről, nem lehet tudni.

Valahol, a félhomályban, az ablakból, egy ágyon látszik még, ahogy az uralkodó végigsimítja a mellette fekvő patkányát, majd visszateszi őt a sötét dobozába, ahol tovább pörgetheti a mókuskereket.

Aztán elhúzzák a függönyt.