Keservesen sírt. Aznap már nem először. Nem volt éhes, nem volt álmos, sem beteg. Talán a hasa… A karjaimba vettem, de vigasztalhatatlan maradt. Lehunytam a szemem, igyekeztem a tőlem telhető legmélyebb belső nyugalmat megteremteni magamban, és valahogy ösztönösen ringatni és beszélni kezdtem. Nem gügyögve, hanem csak úgy, ahogy neked is mondanám. „Nyugodj meg! Minden rendben lesz!”
A sírás csendesedett, és ahogy a szavakat mantráztam, egyszer csak elaludt.
Bennem pedig felsírt az elaltatott gyermek. A kétség a bizonytalanság hangján ordított fel, és csitításért kiáltott. „Ringass el! Vigasztalj meg!” – és minél később jön a segítség, annál keservesebben nyöszörög. Tehetetlen. Magányos. Fél.
Én érzem. De vajon te hallod már?
Csitítható még?
A gyermeknek a felnőtt mindenható. Aki bármit képes megoldani, helyretenni, aki, ha azt mondja, hogy minden rendben lesz, az a hiteles valóság, az maga a bizonyosság.
Nekem ki mondja végre, hogy minden rendben lesz? És egyáltalán! Képes vagyok még elhinni? Feltétel nélkül bízva, hogy nem is lehet másképp?
Hol az én mindenhatóm?
Mire felnövünk, megtanulunk kételkedni. A tisztaságban, a szépségben, a jóságban. Egy valamiben azonban nem vesztjük hitünket soha. A rosszban. Vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy elhiggyük még valakinek, hogy minden rendben lesz? Vagy mondhatja-e ezt bárki tiszta lelkiismerettel, magabiztosan?
Hol az én mindenhatóm?
Kérlek! Ha hallasz még, mondd ki! Vagy csak hitesd el velem!
Te elhiszed még?
Bánatszemüvegen és könnylencséken keresztül vesztek el a színeim. Csak fény van és sötét, csak árnyképek. Mondd ki végre! Színezd ki vele a fekete-fehér napokat, ízesítsd vele a kávémat reggel, éjjel pedig csókold a homlokomra! Tapétázd ki vele a szobám, mire felébredek, virágszirmokként szórd a talpam elé minden nap újra és újra…és akkor talán, egy nap, arra ébredünk, hogy képes vagyok rá újra és elhiszem. Neked. Mert valósággá teszed.
Addig viszont a jövő nem létezik. Ő csak a jelenben képes élni. Ha pedig veszni hagyjuk a mát, elbukjuk a holnapot.
Isten hozott hát a felnőttek világában! Ott, ahol semmire sincs garancia és ahol nincs kondom lelki-nemibetegségek ellen.
Hol az én mindenhatóm?
Sír bennem a kislány! – Mit számít mi váltotta ki? – Csak öleld át és nyugtasd meg!
…és akkor te leszel a mindenhatóm!
