Csatabárd

Ha tudtam volna, hogy aznap látlak utoljára, talán a legfontosabbat is elmondom. Vagy talán kérdezek a vélt tudás helyett.

Aznap, mikor utoljára igazán szabadok lehettünk… ha tudtam volna, talán másképp látlak a villogó fények között. (Mögött.) Talán maradhattunk volna, talán akkor nem sietek semmi után, ami után nem siethetek.

Talán elmondtam volna (vagy elmondanám?), hogy tartozol nekem. És talán elismerhettem volna, hogy valahol adós is vagyok. És nem csak a tied. Talán akkor beláthattam volna azt is, hogyha hagyom, csak idő kérdése és a hitelező és az adós is önmagam leszek. Talán akkor, ha tudom, hogy utoljára kel fel a város. Velünk. (Nekünk.) Talán megállhattam volna egy percre, hogy lássam, a hajnalokkal más is elmegy mellettem.

Talán figyelhettem volna rád is. A tervek helyett a sosem volt veled. Vagy talán hallgathattalak volna a fél szavak helyett. (Lehet.)

Talán foghattam volna tovább a kezed, vagy boldog lehettem volna, hogy végül elengeded.

Bármit tehettem volna, hogy több élmény maradjon akkorra, mikor már mást nem tehetek. Gyászolhattam volna magam előre, mikor már nem leszek. (Nem így leszek.) (Nem én leszek.)

Ha tudtam volna, hogy ajtók zárulnak be, talán kapukat ütök a falba. Talán nem hagyom, hogy a lelkem szárnyai ólommá legyenek. (Tegyenek.)

Ha tudtam volna, hogy végül fullasztóvá lesznek a hétköznapok, talán tovább kerestem volna ki is akarok maradni. (Végül.) Vagy akarok-e maradni. (Végig.)

 

Homályba vesztek a kérdéseim? (Velem?) Vagy elleptek volna a le nem írt soraim? Torkig ér a ki nem mondott szavak tengere. Ha tudtam volna, hangot adok neki, hogy…

Járt volna egy szebb végszó. (Nekem, neked, nektek, nekünk.) De nincs tartalom a milliom “ha” mögött, így hát,…

…továbbra is kénytelen vagyok farkasszemet nézni azzal, ami nálam maradt. Használni nincs bátorságom, eltemetni még mindig képtelen vagyok. Csatabárdok, csatabárdok az üres mondatok mögött.