Nos akkor mesélek Fredről az utak királyáról. Olyan 13 lehettem, amikoris, csak úgy, mint minden évben, útnak indultam apával, (aki, mint azt néhányan tudjátok kamionsofőr) világot látni. Hát sok hülyét láttam én már itthon, Magyarországon is, de ahogy mondják, néha messzire kell utazni, a legjobb sztorikért. A napok szokásosan teltek, utazás egész nap, reggeli-ebéd-vacsora készítés, néhány hagyomás bók bezsebelése más sofőröktől, este valami parkoló, ami aktuálisan szállodaként szolgát, kis szerencsével, vizesblokkal és persze rengeteg klasszikus kamionos-duma elsajátítása. Mint például, „Van itt egy kis hogyishíjják, meg némi miújság, ebből lesz csak jó vacsora.”, vagy egy másik örök remek, „Ööö, ott egy formás huszonötös, bal kerékről.” Szerettem ezeket az utakat, egy hét kint lét után kellett egy laza hónap, mire újratanultam beszélni itthon. A bókok kapcsán pedig hittem is, meg nem is, hogy már felnőtt nő vagyok. 🙂
Egyik este épp egy benzinkút parkolójában szálltunk meg, ahol történetesen zuhanyzó is volt és ahol hétvége lévén, több más kamionos is megragadt. Péntek este tusolni indultam néhány erőteljesen hangos füttyszó kíséretében, aminek különösebben nagy jelentőséget nem tulajdonítottam. Másnap estig. Amíg ismét zuhany-időben meg nem szólított Fred. Na most szavakat nem nagyon tudok használni a kinézetére, de biztos vagyok benne, hogy ha elképzelsz egy kamionost, ami megfelel minden velük kapcsolatos sztereotípiának és azt megszorzod néggyel, akkor megkapod Fredet. 🙂 Fred elég magas volt, de még így is könnyebb lehetett átugrani, mint megkerülni, és kamionos létére igen fiatal példány volt. Gagyogott nekem valamit valamilyen nyelven, mire én részben zavaromban részben ijedségemben ismételgettem az egyetlen jól betanult olasz mondatot: „Non capisco. Non capisco. Non capisco.” – Németországban, egy szlovén kamionoshoz beszélve. Átirányítottam Édesapámhoz, aki a világ minden nyelvén beszél, tulajdonképpen jelnyelven. 😀 Közben én nyugodtan elslattyogtam tisztálkodni. Na nem kellett volna. Mire visszaértem, Fred és apa beszélgettek, ismétlem, egy magyar és egy szlovén kamionos, Németországban, jelnyelven.
Mint kiderült, azért igen jól megértették egymást, mert mire visszaértem, Fred már tudta, hogy beszélek angolul és így szólt hozzám. A témái és a beszélgetésben ejtett poénjai kb. egy téma köré csoportosultak ez pedig a „hú de jó csaj vagy” témakör volt. Gyorsan elárultam neki, hogy 13 vagyok és tudtommal még Szlovéniában is bünteti a törvény a kiskorúak zaklatását. 😀 Szóval módszert váltott, visszament a kamionjához, és túl rövid időn belül 3 üveg borral tért vissza. Innentől édesapámmal beszélgetett, amíg a bor elfogyott.
Én nem igazán értek jelnyelvül, de arra még én is rájöttem, hogy házassági ajánlatot tett apának. Az ajánlat körülbelül abból állt, hogy 20 év múlva találkozzunk ugyanitt és ő elvesz. Később nekem is részletezte angolul, hogy ő még nem lesz öreg én meg éppen megfelelő korban leszek és garantálja, hogy agglegény marad. Pontosan közölte, hogy mennyit keres most, és hogy ez addigra mennyi spórolt pénzt jelent majd, közös jövőnkre félretéve. Csodáltam, ahogy matekozott ennyi itóka után. Aztán apára néztem kétségbeesetten és úgy tűnt érti a dolgot, be is küldött a kamionunkba aludni. 🙂 Ő körülbelül fél órát maradt még kint, hozzáteszem, már nem túl szomjasan, és amikor visszatért egy karton bort hozott magával és Fredet, aki azt mondta, tehát akkor 20 év múlva itt, jó éjszakát.
Apa azóta is tagadja, hogy ő valaha bizonytalan körülmények között, egy tisztázatlan fél óra alatt Németországban eladta volna a magyar lányát egy szlovén kamionosnak, 6 üveg jó minőségű spanyol borért, de nincs bizonyítékom ellene, mert a bort megittuk. 😀
Fred! Ha ezt valaha olvasod, ne vár! Nem megyek… 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: