Megteremtettem magamnak számos valóságot. Olyanokat, melyekben szerettem élni, és olyanokat is, melyekben képtelen voltam. Mégis mindegyiket okkal éltem meg, mindegyik egy döntés volt. Mindig van választás. Mész. Vagy maradsz. Elölről kezdeni nem lehet, de újrapróbálni bármikor. Teremtesz egy új valóságot, vagy újjá teremted a régit. Egyik sem egyszerű. Az átmenetek nagy fájdalmat tudnak okozni. Sebeket. […] Tovább
Keservesen sírt. Aznap már nem először. Nem volt éhes, nem volt álmos, sem beteg. Talán a hasa… A karjaimba vettem, de vigasztalhatatlan maradt. Lehunytam a szemem, igyekeztem a tőlem telhető legmélyebb belső nyugalmat megteremteni magamban, és valahogy ösztönösen ringatni és beszélni kezdtem. Nem gügyögve, hanem csak úgy, ahogy neked is mondanám. „Nyugodj meg! Minden rendben […] Tovább
Anya az élet, a miénk előtti első szívdobogás, amire később is bármikor képesek voltunk megnyugodni. Anya a hang, amivel életünkben először ismerkedünk meg. Anya a bizalom az ismeretlenbe. Anya a fájdalomcsillapító, akinek egy puszijától minden sebünk begyógyult. Anya a hit, aki éjszakákon át virrasztott imádkozva betegágyunk fölött. Anya a könny, ami lehullik az anyák napi […] Tovább
Szívem! Mit csinálunk a hétvégén? – kérdeztem lelkes csilingelő hangon Gábort a múlt hét hétfőn. Te nem tudom. Én fotózom a Hungaroringen. – válaszolt a legnagyobb természetességgel. És ezt mégis mióta tudod? Már egy ideje. És mikor akartál szólni? Éppen most. – mosolygott rám ártatlanul. Na tessék! Bár felfoghattam volna szabadságként, örülhettem volna, hogy magamra fordíthatok […] Tovább
Mentem három kört a lakásban. Kinyitottam a hűtő ajtót, aztán visszazártam. Lezuhanyoztam. Tettem egy újabb kört. Mint aki valami olyasmire vár, amit maga sem ismer. Elnyúlt pólóban, mezítláb ténfergek, majd felteszek egy kávét és a gőzölgő csészével a kezemben lerogyok a kanapéra, és a TV képernyőjét bámulom. Kissé oldalra pillantok, észreveszem a laptopom és percekig […] Tovább
18.45. – kiesek a munkahelyem ajtaján. Nagyszerű, most már biztosan nem érek oda időben. De szólni sem tudok, hogy kések. Hozom a formám. – puffogok magamban, miközben befordulok a sarkon és sietve az aluljáró felé lépkedek. – Nagyon hiányzott nekem ez a randi, tényleg szükségem van rá, hogy újra meg kelljen állapítanom, hogy a mai […] Tovább
Elegem van! Nem akarom ezt újra. A fejeddel valóban nem akarod. Csak az a baj, hogy megint erőből vagy okos. Az akarat, teremtő erő, ahogy mondani szokták. És én pici korom óta teremtem a saját kis világomat, fejből. Erőből. Kitartással. Mert azt tanultam, hogy „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.”. Hogy mindent meg lehet oldani, hogy a […] Tovább
