Szóval van a te és van az én… …és van az én problémái is. Fura kis lények mi tagadás, de egész hozzánőttek, így szegény kicsi én szobákat rendezett be nekik magában. Volt egy külön szobája az el nem fogadottságnak, egy másik kisebb a megfelelési kényszernek, vele lakott a „soha nem lehetsz elég jó” szörnyecskéje, akit […] Tovább
Füles benn, a szerelvény zötyög. Emelem a hangerőt. Nem mintha el tudnám nyomni azt a zajt, amit igazán szeretnék. A belső hang, a gondolataim ellen nincs kellően hangos zene, sem zajvédő fejhallgató. Szemek lehunyva, van, amit jobb nem látni. De a belső lejátszóm stop gombját nem találom. Talán egyszer rávehetnék valami mást. Talán összemoshatom a […] Tovább
Könyörgöm, hagyd abba! Fáj, nem fogod fel? Fejezd be, kérlek. Ennek már nyoma marad. Bekékül. – De felszakad a bőr és kicsordul a vérem. Nem hallod a kiáltásaim? Sebek és hegek, amik soha nem fognak látszani kifelé. Belül marad. – Gondolod? – Ha belilul a lelked és a szavak fojtogatásának kéznyoma ég rá a nyakadra, […] Tovább
Hónapok óta rágódom ezen a témán és úgy érzem mostanra talán sikerült lehiggadnom kellő képen ahhoz, hogy ne pusztán dühből írjak. 2015.év végén, a minősítő vizsgámra, ki kellett találnom valamit, ami összefoglalja a „pedagógiai hitvallásomat”. Már régen kész voltam mindennel, de hajnali egykor még a lehetséges jelmondatok között bogarásztam. Valahogy semmi sem volt elég jó. […] Tovább
Anya az élet, a miénk előtti első szívdobogás, amire később is bármikor képesek voltunk megnyugodni. Anya a hang, amivel életünkben először ismerkedünk meg. Anya a bizalom az ismeretlenbe. Anya a fájdalomcsillapító, akinek egy puszijától minden sebünk begyógyult. Anya a hit, aki éjszakákon át virrasztott imádkozva betegágyunk fölött. Anya a könny, ami lehullik az anyák napi […] Tovább
Hát itt vagyok. Megint ez a bizonyos moziterem. Hatalmas. Rengeteg sor, vörös bársonyszékekkel, csak éppen tök üresen. Rajtam kívül senki… Egyedül, a középső sor kellős közepén, kényelmesen és mereven bámulva a szürke vásznat, ami valahogy túl közelinek és túl óriásinak hat. Kilépek és otthagyom magam. Szétnézek a teremben és látom, ahogy fenn, egy kis üvegfal […] Tovább
18.45. – kiesek a munkahelyem ajtaján. Nagyszerű, most már biztosan nem érek oda időben. De szólni sem tudok, hogy kések. Hozom a formám. – puffogok magamban, miközben befordulok a sarkon és sietve az aluljáró felé lépkedek. – Nagyon hiányzott nekem ez a randi, tényleg szükségem van rá, hogy újra meg kelljen állapítanom, hogy a mai […] Tovább
