Nekem más kell már
mint a régi rendek,
Szokatlanul
rendezetlen
álmok,
S ha már álmok,
átkok.
Nem kell szőke
herceg,
se fehér ló,
Egy románc kell
pusztán,
szép és boldogító.
Sötét királyfi,
fekete paripián,
Épp elég lenne egy
fáradt nap után.
Sőt, akarom, hogy
legyen rossz!
Sebezzen meg,
bántson!
Tiporjon a földbe,
kell, hogy
megalázzon!
Sározzon be, vessen
meg,
ha akarja,
S én ettől majd csak
jobban
vágyom utána.
De nekem egy szót
el ne higgyen,
Nem lehetek őszinte
a szerelemben!
Mert én hazudok ha
ránézek,
és azzal is, ha nem.
Hazudok, ha úgy látja
mosolygom,
Pedig szükségem van
rá,csakhogy nem bármiáron!
S ha ő így is
elfogad,
már hárman leszünk,
Ő, én, s hazugságom
velünk.
Majd ha reggel ébred
mellettem,
Hazugságom köztünk
fekszik,
hanyagul, s meredten.
S ha netán tóparton
sétálgatunk,
Hazugságom fogja
kezét,
nem tagadom.
De a helyzet romlik,
ha tükörbe nézek,
vissza hazugságom
int.
Nem működik már semmi
igazán,
S most gondolhatod,
hogy kitaláltam
csupán.
De a maszkom
hozzámnőtt,
el nem mozdul,
és ha feszegetem,fáj
átkozottul!
Hát belenyugszom,
itt marad örökre,
S ha nem fogadsz el,
nem tartozom körödbe.
Nem leszek kevesebb,
ne félj,
jól megvagyunk
ketten,
hazugságom, meg én…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: