Egész hosszú ideig képes vagyok jegelni. Helyi érzéstelenítés. Nyilván nem oldja meg a problémát, felületei, de 3-4 napig is tudom tartani. Csak állandóan mozgásban kell lenni. Folyamatos lendület, egymást érő programok, érzéketlenség, teljes gondolati leterheltség.
Egyetlen pillanat is elég, ha épp nincs mire gondolnod. Egy mozdulat is kizökkenthet, egy szó is. Egy tekintet. Egyetlen elkapott pillanat, egyetlen másodperc csönd. Még egy hülye asztaldísz is. Ilyenkor felcsapnak a lángok. És akkor mindegy mennyi ideje jegelek, minden vízzé válik és ebben a vízben úszik el, a nyugalom. Menekülés, kapálózás, újabb égés nyomok, cseppenként, sós víz hullik a nyílt sebekbe és égés közben fulladásos halál.
Kívülről életteli melegség, olvaszthatatlan jegesség, és elhalkuló sóhajtás. Belül olthatatlan tűz, fagyaszthatatlan víz és sikoly. Egyetlen ember tudja mindezt. Én. Mindenki más részletet lát. Talán van, aki mögé gondol, mikor elnyelem a pontot a mondat végén, talán van, aki látja, mikor csillog jobban a szemem, talán van, aki látja, a megtervezett mosolyt, mely megépítésének minden apró perce kemény belső munka, de mindezt egyszerre, csak egy valaki éli át. Én.
Végrehajtandó feladatok:
06.00-07.00 Ébredj fel, felejtsd el, amit álmodtál.
08.00-16.00 Erőltess mosolyt az arcodra és hitesd el mindenkivel, amiben már nem hiszel.
16.00-24.00 Egy pillanatra se felejtsd el leláncolni a gondolataid.
Igen, van, hogy nem jön össze. Amikor a kialvatlanságtól fáradnak bennem a békét őrző emlék- és fantázia-bilincselő katonák, besurran egy-egy foszlány. Még mindig elgyengülök. És amikor gyenge vagyok, akkor vagyok a legerősebb. Akkor, amikor széthullik a kockánként épített lego-mosoly, akkor, amikor fátyol húzódik a szememre, és akkor, amikor minden erőfeszítés ellenére magányos maradok a gondolataimmal. Amikor elmegyek egyedül egy esküvőre, akkor, amikor a leghangosabban énekelek és akkor, amikor felnézek és ott áll előttem. Amikor leszakad az ég és rám ömlik az érzelemzápor.
Nem, nem, ahhoz nem kell erő, hogy kontrolláld az érzelmeid. Ahhoz kell erő, hogy átengedd magadon, hogy felvállald. Nézd, ez vagyok, nézd, ilyen két pólust egyszerre érezni. Ahhoz kell erő, hogy az ezek nyomán megjelenő cselekedeteid ne férjenek át a rácson. Ahhoz kell erő, hogy a fogaid megszűrjék a szavaid. Ahhoz kell erő, hogy tudj nemet mondani. Ahhoz kell erő, hogy minduntalan emlékeztessem magam az iszonyatos fájdalomra. És ahhoz, hogy ezek után visszaépítsem azt a mosolyt és hiteles maradjak.
Minden rendben.
Felhasználom a tűz erejét. A szemeimből áradó folyó szétmorzsolja a sziklát. Porrá zúzom, még ha vele együtt magamat is.
Erős vagyok. Az erő vagyok.
